Az ideiglenes lakcímbejelentéssel kapcsolatban jelentős előrelépések történtek. A hétvégén az önkormányzat két állomással kitelepült a Vásárhelyi Pál Kollégiumba (1111 Bp. Kruspér u. 2-4. A. ép. 119.). Szóval mostantól két alkalmazott csak azon fog dolgozni, hogy segítsen a kollégistáknak a bejelentésben.
Erre két módon lesz lehetőség:
- csoportos bejelentés;
- személyes bejelentés.
Csoportos bejelentés:
Mivel még mindig közel 3000 hallgatóról van szó (ugyanis minden kollégistát szándékozunk bejelenteni), így szeretnénk, ha minél egyszerűbben és gyorsabban menne, ezt pedig a csoportos bejelentéssel lehet. Mivel a Martos Flóra Kollégium lakóinak november 3-9 között van lehetősége bejelentésre az előzetes ütemterv szerint, ezért a KB csütörtökön délután 5 és 7 óra között tart egy ügyeleti időt a 101-ben, ahol részletes tájékoztatást adunk a csoportos bejelentkezésről. Aki nem tudna erre eljönni, de szeretné, hogy ezt a dolgot elintézzük helyette, az keressen fel legkésőbb csütörtök este 21:00-ig.
A csoportos bejelentés várható időpontjai:
hétfő, szerda és péntek 9 órától.
Személyes bejelentés:
Lépések:
- Lakcím bejelentő kártya kitöltése
- Gondnokkal aláírattatni, lepecsételtetni
- Személyivel és lakcímkártyával jelentkezni a kihelyezett állomáson
- A kész papírok leadása után, még aznap, vagy másnap elkészülnek az új lakcímkártyák
A személy ügyfélfogadás várható időpontjai:
kedd és csütörtök 13 és 17 között.
Fontos!!!
Mindenki kapni fog egy lakcímbejelentő lapot, amit a portán lesz elhelyezve a fakkban, ott veheti át szerda estétől kezdve. Aki csoportos bejelentéssel szeretné elintézni az ügyet, kérném mindenképpen hozza magával a csütörtöki ügyeletre. Aki személyesen szeretne intézkedni, az figyelmesen olvassa el a lentebb lévő kitöltési útmutatót. Egyéb problémával, kérdéssel a kitöltéssel kapcsolatban forduljatok a bizottság tagjaihoz.
Külön szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy aki nincs bejelentve az a fegyelmi táblázat alapján fegyelmi ponttal sújtható, mely akár a kollégiumi férőhely megvonással is járhat, ugyanis bentlakási szerződést sért az a kollégista, aki ezt nem teszi meg. Ezért fokozottan szeretnék megkérni mindenkit, hogy ezt vegye komolyan és vagy rajtunk keresztül, vagy személyesen, de minél hamarabb intézkedjen ebben az ügyben. Akik már a tanév folyamán töltöttek ki ilyen lakcím bejelentési lapot, de november 2-án kedden nem írtak alá meghatalmazást, azon hallgatókat is szeretném megkérni, hogy jelenjenek meg az ügyeleti időben.
Külön kiemelném még, hogy ez nagyon fontos mindenki számára, hiszen ettől függ, hogy a közeljövőben kialakításra kerülő BME rendelő milyen felszereltségű lesz. Ezáltal a lehetőségeit bővíthetnénk, valamint olyan szolgáltatások lesznek ingyenesen illetve kedvezményesen igénybe vehetők, amikért egyrészt egy-egy korházban heteket kell várni, másrészt sokba kerül.
Kitöltési útmutató:
Két eset van:
· ha csak állandó lakcíme van akkor a 21-est;
· ha már volt ideiglenes lakcíme, akkor a felső sorban a 22-est kell bejelölni.
A lap 2 fő részből áll:
1. A kisebb rész:
a. kitöltése nem szükséges, mivel a kártyák gyorsan elkészülnek.
2. A nagyobb rész:
a. személyes adatok;
b. Eddigi lakcíme: csak akkor kell kitölteni, ha volt ideiglenes lakcím, egyébként üresen kell hagyni;
c. Új lakcíme: a kollégium címe (csak házszámig, a többit nem írják be);
d. Az aláírás nagyon fontos, anélkül visszadobják a papírokat.
3. Ezután a szállásadó aláírásához, ill. a pecsétért kell menni a gondnokságra.
Megjegyzés:
A Kollégiumi Bizottság elnézéseteket kéri, hogy nem tájékoztatott erről Titeket előbb, de mi is csak november 2-án kedden értesültünk a pontos ütemtervről és a részletekről, ezért bővebb tájékoztatót eddig nem állt módunkban kiadni. Igyekszünk mindenben a segítségetekre lenni, ezért keressetek bátran minket.