Ahogy már sok helyen olvashattátok június 10-én önkéntes napot szervez az Egyetemi Hallgatói Képviselet a XI. kerületben. A rendezvény célja egy élhetőbb környezet kialakítása és jobb viszony ápolása az itt lakó emberekkel. Az egy napos megmozdulás programjában hulladékgyűjtés, takarítás, festés, javítás és parkosítás is lesz. A résztvevők létszámától nagyban függ, hogy hány helyszínen tudunk segíteni, így szükség van minden dolgos kézre.
Az EHK minden 50. résztvevő után kisorsol egy EFOTT és egy Egyetemi Napok bérletet. A résztvevők kapnak várhatóan hideg élelmet és sörkuponokat, amiket az egyetemi klubbokban lehet lefogyasztani. Ezeken felül minden Vegyészkaros hallgatót vendégül látunk egy babgulyásra, amit a Csocsó Klubban lehet majd elfogyasztani a takarítás után este 19:00-kor.
Számítunk rátok, gyertek minél többen. Jelentkezni még nem késő és itt lehet.
A tervezett helyszíneket a tovább mögött olvashatjátok.
- Móricz Zs. krt. „Gomba”
- Repülőtéri út
- Etele tér
- Egyetemváros
- Egry József park
- Műegyetem rakpart Gellért tér – Irinyi József u között
- Budafoki út mindkét oldali járdája
- Stoczek u , Kruspér u, Lágymányosi u, Bertalan Lajos u, Egry József u járdái /Műszaki Egyetem környezete/
- 7-s út (volt 70-s ) XI.ker.-i részén az út mindkét oldala
- Budafoki út-Irinyi József u-Bogdánfy u által határolt terület (Lágymányos II.ltp.)
- Hamzsabégi út
- Hamzsabégi sétány
Illegális szemétlerakók megszüntetése:
- Abádi tér
- Bornemissza tér
- Muskotály u. 15.
- Mohai köz 5. (parkoló)
- Barackmag-Örkény u.
- Major-Albert u.
- Major-Rátz u.
- Pajkos u. 38-cal szemben