Egyetemünk rektora Dr. Péceli Gábor is felszólalt a Felsőoktatási Törvény tervezete ellen. Október 22-én került megrendezésre az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepsége a K. épület Aulájában. Az eseményt a Duna TV közvetítette. Ünnepi beszédükben Rektorunk és Kovács András, az Egyetemi Hallgatói Képviselet Elnöke is felszólaltak a már nagyon sokat emlegetett törvénytervezet ellen. A beszédeket a továbbra kattintva tekinthetitek meg. Dr. Péceli Gáboré 7:23-nál (a szövegét a videó alatt írásban is megtaláljátok), Kovács Andrásé 51:32-nél található a videóban.
Tisztelt Elnök Urak, Miniszter Úr, Hölgyeim és Uraim,a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamennyi munkatársa nevében tisztelettel köszöntöm Önöket.Eltelt egy év, és ma ismét együtt vagyunk a Műegyetem aulájában, hogy fejet hajtsunk hőseink és mártírjaink előtt, az 55 évvel ezelőtt történelmet író és formáló diákság, a velük szolidaritást vállaló tanárok és mindazok előtt, akik az akkor fellobbant lángot továbbvitték és a szívükben a mai napig megőrizték.Aulánk 1956. október 22-i eseményei, a szabadabb, az igazságosabb, a szebb jövő hívó szavai nagy lépésekre sarkallták az akkori ifjúságot, köztük az eseményekben vezető szerepet vállaló műegyetemistákat is. Sokan sokfélék voltak, de közös volt bennük a haza, az igazságosság és a szabadság szeretete. Az a Radnóti-féle hazaszeretet, miszerint: “Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám …” „Itthon vagyok.… tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton”. 1956 műegyetemistái tudták, hogy merre mennek, kik mennek az úton. Felismerték, hogy 1956-ra a fönt és lent viszonya éppúgy, mint Radnóti idejében, végletesen disszonánssá vált, a hatalom elszakadt a hazától. A társadalom jelentős része szenved.Hosszú éveken át a hatalom gépen szállt a haza fölé, és még látni sem volt hajlandó a visszafojtott keserűséget, a zsarnokság pusztítását.De 1956. október 22-én, itt az aulában megkezdődött valami, amit a hazájukat szeretők, a szabadság és az igazságosság iránt elkötelezettek már régóta vártak. A hatalom megtudhatta, hogy nem csupán térkép e táj: “… élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem”. A megtorlások ellenére nem lehetett visszatérni az önkény korábbi mértékéhez, és bár több mint három évtized kellett hozzá, 89-ben végül az 56-os forradalom és szabadságharc győzedelmeskedett.Sokan leírták már: 1956 októberének hősei, az ő akkori helytállásuk tovább kell, hogy erősítse elkötelezettségünket egymás, az igazságosság és hazánk sorsa iránt. Példájuk szolgáljon iránytűként életünk során.56 hőseinek és még nagyon sokaknak hála, hazánkban a zsarnokság mételye talán örökre a múlté. A hazaszeretet érzése és parancsa azonban örök. A hétköznapokban is. A költő képével és vágyával azonosulni tudunk: “Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el.” De az örök érvényű parancs azt is jelenti, hogy sohasem, még a szürke hétköznapokban sem lehetünk közömbösek hazánk sorsa iránt. Észre kell vennünk és szólnunk kell, ha valakinek hazánk - akár csak egy részlete is - térkép csupán.A jövő Műegyeteméért aggódva most ezt teszem, szólok: hőseink iránytűjét követve. Kimondom: Kormányunk számára napjainkra a felsőoktatás térképpé silányult. A Kormány gépe túl magasra szállt. A távcsőn csupán épületeket és költségeket lát, a bakter üzenetét nem hallja. Azt hiszi, hogy a minőségi felsőoktatás kulcsa a központosítás, a rendeletekkel történő kézi vezérlés. Téved és ezzel óriási kockázatot vállal. Lejjebb kellene ereszkednie a magasból, hogy látszódjon a bakterház, és meghallja a bakter üzenetét. Meg kellene győződnie arról, hogy a bakter a maga helyén éppoly elkötelezett a haza sorsa iránt, mint Ő. És alázatos, mert a köz ügyét szolgálja. Ez a közügy hazánk jövője, a jövő Magyarországa. Akárcsak 56-os hőseink esetében. Nincs más választása, ezt diktálja ezen emlékhely szelleme, és a Műegyetem szellemisége.Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm megtisztelő figyelmüket!
