A Sanofi Magyarország egy 50 millió forintot érő eszközadománnyal támogatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szerves Kémia és Technológia Tanszékét. Az átadást, valamint az ünnepi ülést az egyetem dísztermében rendezték meg november 29-én, pénteken.
A BME-n 100 évvel ezelőtt kezdte meg működését hazánk első szerves kémia tanszéke, mellyel a 75 évvel ezelőtt alapított első szerves kémiai technológia tanszéket vonták össze. Így jött létre 2006-ban a Szerves Kémia és Technológia Tanszék. A rendezvényen a Richter Gedeon, az Egis és a Sanofi gyógyszergyár vezetői is részt vettek. Dr. Faigl Ferenc, az egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának dékánja vette át Pierre Faury, a Sanofi magyarországi vezérigazgatójának adományát, mely vegyipari, technológiai és analitikai műszereket tartalmaz, mintegy 50 millió forint értékben.
Az átadott eszközök a laboratóriumi munkálatokban nagy segítségére szolgálnak majd a diákok naprakész technológiai tudásának megszerzésében. Az adomány egyfajta köszönetnyilvánítás is a tanszéknek az elmúlt 100 éves szakmai hozzájárulásukért, a gyógyszerek kifejlesztéséért.
A biomérnöki kar dékánja kiemelte, hogy a tanszék együttműködése az ipari partnerekkel nagyon fontos, mert a világ élvonalába tartozó ipari technológiákban, kutatásokban szerzett tapasztalatokat az oktatásban hasznosítva naprakész ismeretekkel rendelkező vegyészmérnököket, biomérnököket, környezetmérnököket képeznek a Karon. A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának tanszékei arra törekednek, hogy az ipar támogatásával olyan mérnököket neveljen ki, akik tudásukkal tovább erősítik a hazánk gyógyszer, vegy- és biotechnológiai ipari versenyképességét.
(www.edupress.hu)