Aki az előző bejegyzésben lévő cikkeket olvasta, már tudja, hogy változtatni szeretnék a Felsőoktatási Törvényt, méghozzá számunkra kedvezőtlen módon. Keresztes Péter a BME Egyetemi Hallgatói Képviseletének Elnöke az 56-os megemlékezésen élt a kínálkozó lehetőséggel és beszédében kifejezte nemtetszését ez ügyben és egyben fel is szólította Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, hogy tegyen ellene . A beszédet az M1 és a Duna TV élőben közvetítette, és az index cikke ihlette.
A beszéd 56:55-nél kezdődik:
A szövege írásban is:
Tisztelt megemlékezők, tisztelt megjelentek!
A Műegyetem ifjúsága nevében köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc kiindulási eseményének helyszínén.
Külön tisztelettel köszöntöm azokat az 56-os műegyetemi hallgatókat, akik fiatalon, nagy lelkesedéssel és energiával, a bátor tenni akarás szándékával elindították azt a folyamatot, amelynek az 1956-os forradalom lett az eredménye.
Kedves 56-os műegyetemi hallgatók! Engedjétek meg, hogy a jelenlegi hallgatóság nevében köszönetet mondjak azért, hogy tetteitekkel megalapoztátok azt a szabadságot, melynek következményeként mi szabadon szólhatunk, és szabad választásokon vehetünk részt.
Hajtó Ödön előző évi kritikáját megfogadva, most az Ifjúság nevében megszólítom a politikát.
1956-ban a Professzorok és a hallgatók együtt, szinte egymásba kapaszkodva meneteltek az elnyomás és a diktatúra ellen a szabad Magyarországért.
Aki a magyar ifjúság ellen tesz, a haza ellen tesz.
Aki a fiatal értelmiség ellen cselekszik, az az ifjúság ellen cselekszik.
Véleményem szerint 2010 Polgári Magyarországában, még a Professzorok Batthyány Körének sem lenne szabad, hogy olyan gondolatai ébredjenek, melynek, gyakran egyéni sérelmekből fakadóan, fő céljai között van a hallgatóság intézményi vezetésből történő eltávolítása, a Hallgatók szerepének eliminálása.
Egy olyan új Felsőoktatási Törvény tervezet, amely a tisztelt professzor urak nyomására az intézményi autonómiát nyomokban sem tartalmazza, amelyben a hallgatókat alsóbbrendű egyetemi polgárként kezelik, nem engedve beleszólást még saját ügyeikbe sem, elfogadhatatlan!
A Kormányzatot is megvezetve, az ilyen törekvéseket támogatók 1956-óta nem látott módon, sáros halina csizmájukkal tapossák a demokráciát.
Miniszterelnök Úr 2009. őszén levelet küldött az egyetemi ifjúságnak, melyben az áll, hogy„a következő polgári kormány nem ellenfelekként, hanem a jövő erőforrásaiként tekint majd a fiatalokra."
Ez alapján kérjük Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, mint volt diákvezetőt, hogy a hallgatók jogait és szerepüket az intézmények vezetésében védje meg!
Köszönöm, hogy meghallgattak!