A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2014-ben is megrendezi TAVASZI SZÉL elnevezésű konferenciáját.
A konferencia fővédnöke: Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A DOSz a 2014. évi Tavaszi Szél konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar és angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg.
A konferenciára tisztelettel meghívjuk a felsőoktatási intézmények, a kormányzati és az üzleti élet képviselőit, a témák iránt érdeklődő kollégákat, szakértőket. Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik mind az elméleti, mind a gyakorlati hasznosíthatóság oldaláról bemutatni az egyes tudományterületeket és azok tudományágait. A szekciók legkiemelkedőbb tudományos előadásai bemutatásra kerülhetnek a Magyar Tudományos Akadémia megfelelő osztályain.
Az alábbi linken találhatók: teljes felhívás, szerzői útmutató, tanulmányi sablon.